"Akkor a csendőr ezredes tisztjeivel megint kivált a csoportból, s magához hívatta a körzet törzsőrmestereit és főtörzsőrmestereit. Utasításokat adott nekika Hitler-bajszos törzsőrmesterek és a parádéskocsis-bajszos főtörzsőrmesterek szalutáltak, és futólépésben eloszlottak a zsidók sorfala előtt. Kiegyenesítették az elernyedten, lazán ődöngő batyusok vonalát, aztán számolni kezdték őket. Mindegyik leszámolt hetvenöt embert – s a hetvenötös „részleg” után három lépésnyire rést nyitott köztük. Amikor ezzel végeztek, megint jelentést tettek a csendőr ezredesnek.
Ekkor a csendőr ezredes elkiáltotta magát: – Beszállás! A kisebbik sarzsik megtoldották: – Beszállni, az anyátok k ... istenit, nem halljátok, zsidók?

A fenti idézet Zsolt Béla Kilenc koffer c. visszaemlékezéséből (Magvető Kiadó, 1980, Bp. 243. l.) való. A szerző, maga is már hetek óta a gettó lakója feleségével együtt, a nagyváradi gettóból indított első transzport bevagonírozását írja le szemtanúként. 1944. május 23-án kora délután, rekkenő hőségben 3110 embert zsúfoltak bele egy gabonaszállító vagonokból – ezek alacsonyabbak és levegőtlenebbek voltak, mint a marhavagonok – álló szerelvénybe, amely néhány órás várakozás után az auschwitzi haláltáborba indult. Minden vagonban 75 ember, egy kanna víz, és egy kübli. A vidéki magyar zsidóság deportálása során Nagyváradról indult a legtöbb vonat, 1944. május 23-a és június 27-e között szám szerint kilenc. Csak innen összesen 27 215 embert szállítottak el.

A május 14-től július 9-ig naponta jelentkező Menetrend – 1944 c. blog a vidéki magyar zsidóság deportálásának történetét követi nyomon napról-napra, azon az 57 napon keresztül, amelynek során 1944. május 14-e és július 9-e között a korábban már városi vagy városszéli gettókba, csillagos házakba, téglagyárakban, állattenyésztő telepeken, erdőszélen alkalmilag felállított gyűjtőtáborokba összeterelt 437 000 embert vagonokra rakták, és összesen 147 szerelvénnyel a Német Birodalom területén lévő haláltáborokba szállították. Túlnyomó többségüket egyenesen Auschwitzba vitték. A kiszállítást követő napokban, hetekben az így elhurcolt magyar állampolgárok 87 százaléka, 380 ezer ember elpusztult.
A munkaképteleneket, a kiskorúakat, az időseket, a betegeket, és azokat, akikre munkaerőként éppen nem volt szükség, az auschwitzi rámpára érkezvén kiválogatták, és azonnal gázkamrába küldték. A többiekeket kényszermunkára vezényelték, ahol a rossz ellátás, a kegyetlen bánásmód és a fizikai megterhelés következtében a többségük szintén rövid időn belül elpusztult. 

A blog még csak vázlatosan sem tekinti át a magyar zsidóság tragédiájának történetét. Erre vonatkozóan az érdeklődők számos forrásból tájékozódhatnak. Mindössze emlékeztetni szeretnénk a ma élőket, és érzékeltetni próbáljuk a tragédia felfoghatatlan szörnyűségét: azt, ahogyan nap mint nap emberekkel telezsúfolt vonatok indulnak a határon túlra. Ahogyan magyar államgépezet az Adolf Eichmann vezette német deportálási különítménnyel szorosan együttműködve, előre meghatározott ütemterv szerint, szinte óramű pontossággal hajtja végre az ország “zsidótlanítását”. Ebben az alig több mint nyolc hétben minden nap emberek ezreit és ezreit hajtották ki az otthonukból, terelték őket a gyűjtőtáborok felé, majd onnan a vagonokba.

Az első szerelvény május 14-én Nyíregyházáról indult Auschwitz felé. A deportálások megkezdését megelőzte a zsidónak minősített, és sárga csillag viselésére kötelezett magyar állampolgárok teljes vagyon- és jogfosztása, majd az összegyűjtésük, ún. gettósításuk április 16-tól. Az akció lebonyolítása érdekében az országot a csendőrkerületeket alapul véve öt zónára osztották. A gettóba terelt zsidók deportálását az I. zónában kezdték, amely Északkelet-Magyarországot és az 1939-ben újra elfoglalt Kárpátalját foglalta magába. A II. zóna az 1940 augusztusi második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyt foglalta magába. A III. zóna az Észak-Magyarországot, beleértve az 1938 novemberi I. bécsi döntéssel Magyarországhoz visszakerült felvidéki területeket. A IV. zóna a Dunától keletre elterülő alföldi területeket foglalta magába, az V. zóna pedig a Nyugat-Magyarország területeit. Végül a VI. zóna a fővárost és környékét foglalta magában.
A deportálási menetrend ugyanezt a sorrendet követte, méghozzá elsősorban német kívánságra. A magyar hatóságok eredetileg a budapesti zsidóság deportálását tervezték elsőnek, ám a németek számára fontosabb volt a keleti fronthoz közelebb eső területek “zsidótlanítása”. Az I. és a II. zónából egyszerre indultak a deportálások: május 14-e és június 7-között erről a területről 92 szerelvénnyel 289 ezer embert szállítottak el. A III. zóna kiürítését június 5-én kezdték meg, és június 16-ig 23 szerelvénnyel 52 ezer embert hurcoltak el. Június 16-án kezdődtek a deportálások a IV. zónából, ahonnan június 29-ig 40 ezer embert deportáltak. Az V. zónából július 5-e-a és július 8-a között 29 ezer embert deportáltak. A VI. zónából, helyesebben a főváros környéki települések gettóiból és csillagos házaiból július 7-e és 9- között további 27 ezer embert szállítottak el, annak ellenére, hogy július 6-án Horthy kormányzó utasítást adott a deportálások felfüggesztésére. Az utasítás azonban csak a Budapest akkori közigazgatási területén lakó zsidókra vonatkozott, a főváros környéki, ma már Budapesthez tartozó településekre nem.

A deportálás 57 napja alatt nem indult minden nap szerelvény az országhatáron túlra, más napokon viszont több szerelvény is indult. A magyar hatóságok eleinte siettették a bevagonírozást, napi hat vonatot tartottak szükségesnek, míg a németek logisztikai okokból csak napi egy-kettővel számoltak. A menetrend így inkabb az ő szándékaikat tükrözte. Ám így is volt olyan nap, amikor 4-5 vonatot is elindítottak, különösen a deportálások első három hetében, amikor az összes deportált több mint felét szállították el az I. és a II. zónából. Július 9-én, az utolsó napon egyenesen hat szerelvényt indítottak útjára Auschwitz felé. 

A blog minden nap egy helységnevet emel ki. Ezek többsége olyan település, ahonnan a német birodalom területére indult aznap szállítmány. A helységnév mellett megadjuk az aznap onnan deportált emberek számát, és a kiemelt településről egy-két korabeli vagy mai fotó is látható. A szövegben ismertetjük azt is, hogy aznap még honnan hány embert vittek el.

Azokon a napokon, amikor nem indult szerelvény az országhatáron túlra, szintén kiemeltünk egy-egy települést. Ugyanis a különböző kisebb gyűjtőhelyekről, gettókból a nagyobb bevagonírozási központokba is folyamatosan szállították az embereket. Valahonnan valahová, országon belül vagy az országhatáron túlra, ez alatt az 57 nap alatt minden nap zajlott a kitelepítés és a deportálás.
Az adatokat a már publikált összegzésekből, mindenekelőtt Randolph L. Braham, A népirtás politikája c. 1997-ben megjelent művéből vettük. A magyarországi deportálások teljes földrajzi atlasza még nem áll rendelkezésre, a Menetrend blog már csak ezért sem adhat teljes képet a borzalomról. Az adatok helyenként ellentmondóak és még ma is kisebb nagyobb eltérések mutatkoznak bennük, ezek korrekciójára azonban önálló kutatások híján nem vállalkozhattunk. Mindez persze azt is jelzi, hogy az utóbbi bő két évtized kiterjedt kutatómunkája ellenére még mindig nem tudunk pontosan mindent a hetven évvel ezelőtti tragédiáról.

Július 6.  Kaposvár (2 transzport) 3050 és 2066: összesen 5116 fő

Aznap még Pécsről indult szerelvény 3100 emberrel.   

MI EZ A BLOG?

A május 14-től július 9-ig naponta jelentkező Menetrend – 1944 c. blog a vidéki magyar zsidóság deportálásának történetét követi nyomon napról-napra, azon az 57 napon keresztül, amelynek során a korábban már városi vagy városszéli gettókba, csillagos házakba, téglagyárakban, állattenyésztő telepeken, erdőszéleken alkalmilag felállított gyűjtőtáborokba összeterelt 437 000 embert vagonokra rakták, és összesen 147 szerelvénnyel a Német Birodalom területén lévő haláltáborokba szállították.


Olvassa el részletesebben!

A blogot Mink András történész szerkeszti

HTML